Hogyan védekezz a T-mobile, Telenor áremelés ellen

 

Rengeteg helyen megjelent, hogy a két T betűs szolgáltató 2015. július 1-től árat emel, de ehhez kétoldalú szerződésmódosításra van szükség. Azt is sokan leírták, hogy ha valaki nem szeretné a magasabb díjakon igénybe venni a szolgáltatásokat, akkor tehet ellene, ha a tájékoztató levél kézhezvételétől (Telenor esetében sms) számított 15 napon belül jelezzük a szolgáltatónak az igényünket, akkor marad minden a régiben. Most szeretnék mutatni egy másik módszert, amivel szintén csökkenthető a díj!

De még mielőtt erre rátérnék, némi összeesküvés elmélettel fűszerezném a dolgot, hogy miért is nem olyan egyszerű a régi díjaknál maradni. Vannak olyan hangok, amik azt mondják, hogy aki marad a régi tarifadíjak mellett, annak majd elképzelhető, hogy romlani fog a szolgáltatások minősége (szakadozik a vonal, akadozik a net stb.). Ha tudna ilyet egy szolgáltató, akkor látható, hogy jól nem nagyon járhatunk.

 

A másik megoldás viszont, ami létezhet a probléma megoldására, az sokkal inkább célravezető. Ez pedig a tudatosság, hogy igenis nézzük már végig a szolgáltató összes díjcsomagját, és keressünk olcsóbbat! Az én jelenlegi díjcsomagom ára 3 390,00 Ft, amiért július 1-től 3 790,00 Ft-ot kellene fizetnem. Ez a négyszáz forint van, akinek sok, van akinek kevés, én azért átnéztem a többi csomagot is. Találtam is egy hasonló kondíciókkal rendelkezőt, persze némi kompromisszumot kellett kötnöm:

  • 10 perccel kevesebb beszélgetés a havidíjban (ez még pont az az időmennyiség, amit el tudok viselni)
  • nincs az előfizetési díjban ingyen sms, és ha küldenék, akkor 40 Ft lenne (az én szokásaimból nem fog hiányozni, ha nincs ingyen sms)
  • több, mint kétszeresére emelkedik a havidíjban foglalt internetes forgalom mennyisége (ez nekem többet ér, mint az sms)

Ezek után nézzük az árakat. A jelenlegi előfizetési díj ugye 3 390,00 Ft, viszont az általam talált új előfizetés díja 2 790 Ft. Tehát nemhogy nem emelkedik az ár, hanem még olcsóbb is lett 600 forinttal, ami éves szinten már 7200 Ft, gyakorlatilag két hónap ingyenes lett az eredetihez képest.

Sose feledkezzünk meg arról, hogy sok szolgáltatónál (sajnos) jobban becsülik az új előfizetőket, mint a régieket, ezért folyamatosan újabb és újabb szolgáltatói csomagokat állítanak össze. Ha beleszorulunk a régi díjszabásba, akkor idővel meglepően magas költségeink lehetnek. Nem beszélve azokról az esetekről, amikor valaki részletre veszi a telefont, mert vonzó volt, hogy a 100ezres telefont el lehet hozni 0 forintért, cserébe irreálisan magas havidíjat fizet az ember.

Tehát mielőtt rohanunk jelezni az ügyfélszolgálatnak, hogy nem fogadjuk el a díjemelést és az eddigi díjat akarjuk fizetni, nézzük át a következőket:

  1. Nézdd át, hogy a jelenlegi hűségnyilatkozatod lejárt-e. (van, ahol a hűségidő és a tarifamegtartás különválik, érdemes erre is figyelni)
  2. Ha hűségidőn belül vagy, akkor nincs mese, jelezni kell a szolgáltatónak, hogy marad minden a régiben.
  3. Ha lejárt a hűségidő, akkor írd össze a telefonnal kapcsolatos szokásaidat (mennyit telefonálsz, sms-ezel, netezel, lehetőség szerint becsüld meg ezek idejét is).
  4. A szolgáltatód honlapján böngészd végig az összes előfizetés adatait, és az igényeidnek legmegfelelőbb csomag árát hasonlítsd össze az eddig fizetettel.
  5. Ha találtál olcsóbbat, akkor válts tarifacsomagot, ha viszont nem, akkor jelezd a szolgáltatódnak, hogy nem fogadod el az emelést.

Az látszik, hogy van lehetőség arra, hogy akár a jelenleginél is olcsóbban vegyük igénybe a szolgáltatásokat, de ehhez az kell, hogy járjunk egy kicsit utána a dolgoknak!

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek nyomj egy „Tetszik”-et, és oszd meg ismerőseiddel!