Miben más a startup és a hagyományos vállalkozás

 

A facebookon jött szembe velem az alábbi kép, és igazából egy régi felismerés ütött meg. Aki járt már a Flórián téren, az tudja, hogy hiába vannak a téren szépen kijelölve a gyalogutak, a gyalogosokat ez egyáltalán nem érdekli. Ők mennek a fejük után, kitapossák maguknak a megfelelő ösvényt.

Közzétette: Museum of Internet – 2016. december 12.

És az a felismerés már régebben is tudatosult bennem, hogy az ilyen tereket, közparkokat úgy kellene építeni, hogy lefüvezik az egészet, vagy nem, és pár évig hagyják, hogy a gyalogos forgalom a maga spontán módján kijelölje a leggyakrabban használt utakat.

De mi köze ennek az egésznek a startupokhoz, meg a hagyományos vállalkozásokhoz?

A hagyományos gondolkodás az, ha a vevőknek kész megoldásokat akarunk adni. Például a tereknél előre kijelöljük az utakat. Ez először feszélyezni fogja a járókelőt, aztán megkeresi a maga kis ösvényét. Utólag persze lesz értékelés, és rácsodálkozás, hogy a vevőknek mégsem annyira tetszik a termékünk. De akkorra már annyira beszűkülnek a lehetőségek, hogy minimális esély van a tényleges fejlesztésre.

Ezzel szemben a startupok nem így gondolkodnak. Nekik egy szélsőségesen bizonytalan környezetben kell helyt állni, tehát nem is kínálhatnak a vevőknek, felhasználóknak kész megoldásokat. Ehelyett csak a keretét adják meg. Például kijelölik a tér helyét, aztán rábízzák a felhasználókra, hogy merre menjen az út. Vannak olyan korábban startupként induló vállalkozások, amelyek eredetileg nem is annak készült, aminek végül a felhasználók használják. Lehet, hogy az elején kevés a termék iránti bizalom, mert kiforratlan, fapados, de folyamatos visszajelzések alapján végül a termék mégis csak olyan lesz, amilyet a vevő szeretne.

 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek nyomj egy „Tetszik”-et, és oszd meg ismerőseiddel!