Kiszámoltam a rezsicsökkentés csökkentést

 

Mindenféle táblázat kering a neten, ami azt próbálja megmutatni, hogy milyen mértékű rezsiár növekedés várható a rezsicsökkentés csökkentése után. De valahogy nem hagyott nyugodni a dolog és gondoltam én is csinálok egy számítást, mert nagyon durva számokat láttam.

A számítást azokra az információkra alapoztam, amelyek az elmúlt napokban előkerültek az internetes hírportálokon. Ezek szerint az alábbi adatok kerültek elő az árváltozással kapcsolatban:

  • A teljes rezsi-csökkentett ár 210 kWh fogyasztásig jár.
  • Ez nagyjából 7750,- Ft-os számlának felel meg.
  • Ezen felül felhasznált áram díja ötszörösére fog drágulni,
  • de egy másik írás szerint a túlfogyasztott áram ára 242,- Ft/kWh lesz.

Ezen adatok alapján rögtön háromféle számítási móddal tudtam számolni, egyrészt az ötszörös drágulással, valamint az alapján még kettő módon, hogy az a 242,- Ft/kWh vajon minden költséget tartalmaz, tehát bruttó ár, vagy csak az elektromos energia ára, amire rájön még a rendszer-használati díj, illetve az ÁFA.

Ötszörös energiaár drágulás

Az első esetben úgy kalkuláltam, hogy megnéztem a jelenlegi áramárat, ami július 1-től 5,- Ft/kWh. Ez egy kicsit alacsonynak tűnhet, de most volt egy kis átrendeződés. Június 30-ig 12,- Ft/kWh volt az áram ára, 16,4 Ft. volt a rendszer-használati díj, és mivel ezek nettó árak, erre jött még az ÁFA, így jött ki a kb. 36,- Ft/kWh-ás ár. De történt egy változás, mert július 1-től felemelték a rendszer-használati díjat 23,4 Ft-ra, és mivel a rezsi-csökkentett árnak van egy plafonja (ez a kb. 36,- Ft/kWh), így kénytelenek az áramot 5,- Ft/kWh-ért adni.

Nem lennék meglepve, ha ez indokolná a rezsicsökkentés csökkentést, mert mindenki számára belátható, hogy ha a Paksi Atomerőmű 10,- Ft/kWh-ért tudja előállítani az elektromos áramot, akkor durva veszteségek lesznek a rendszerben.

És hogy bonyolítsam egy kicsit a dolgot, nem is ezzel az árral számoltam, hanem kiszámoltam, hogy mennyi az áram bruttó ára, ha elosztom a 7750,- Ft-ot a 210 kWh-val. Ez 36,9 Ft/kWh, ami kicsivel több, mint eddig. Ez alapján az áram ára kb. 5,66 Ft/kWh (ez egy átlagár, mert a lakossági A1 kategóriának van egy normál [6,15 Ft/kWh] és egy kedvezményes [5,11 Ft/kWh] része), mert feltételeztem, hogy a rendszer-használati díj nem változik.

Tehát ha ötszörös az energiaár emelkedés, akkor az alábbi eredményt kapjuk a túlfogyasztott elektromos áram árának:

[(5,66 x 5) + 23,4] x 1,27 = 65,7 Ft/kWh

Tehát eszerint, ha valakinek a havi áramfogyasztása 300 kWh, akkor 90 kWh (300-210) után kell fizetni 65,7 Ft/kWh-át, összesen 5913,- Ft., amihez még hozzájön a rezsi-csökkentett rész, ami 7750,- Ft. , így a villanyszámla végösszege 13663,- Ft. (ha a teljes mennyiség kedvezményes lenne, akkor kb. 11000,- Ft lenne a számla).

Bruttó 242,- Ft/kWh az áram

A második esetben úgy számolok, hogy a 242,- Ft/kWh-ás ár bruttó, tehát tartalmazza a rendszer-használati díjat és az ÁFA-t is. Itt viszonylag egyszerű lesz a számítás, mert a túlfogyasztást csak meg kell szorozni ezzel az árral. Maradjunk az előző példánknál, tehát legyen a havi fogyasztás 300 kWh. Ebben az esetben a túlfogyasztás 90 kWh, ami 242,- Ft/kWh-val számolva 21780,- Ft. Ehhez jön még a kedvezményes rész (210 kWh) 7750,- Ft-os ára, így a számla végösszege 29530,- Ft.

Kicsit szívbemarkoló az előzőhöz képest, de mindjárt lesz még durvább is!

Nettó 242,- Ft/kWh csak az energiadíj

A harmadik eset a legdurvább! Itt ugye a megadott árhoz még hozzá kell adni a rendszer-használati díjat, illetve az egészre még rá kell pakolni az ÁFA-t. A rendszer-használati díjnak a korábbi 23,4 Ft/kWh-t vettem, így a nettó számlaérték a túlfogyasztott egységre 265,4 Ft/kWh (242+23,4). Erre még jön a világbajnok 27% ÁFA, így a bruttó értéke ennek 337,- Ft/kWh. Ezek után nézzük meg, hogy mennyi lesz a számla végösszege a 300 kWh-s fogyasztásra számolva:

A kedvezményes rész díja 7750,- Ft., amihez hozzáadódik még a túlfogyasztott rész (90×337) 30330,- Ft-os díja, így a számla végösszege 38080,- Ft. lehet.

Melyik számítás a reális

Érdemes azt is megnézni, hogy egyébként a világpiacon milyen árak vannak. Egyes források szerint a villamosenergia világpiaci ára 400 EUR körül mozog 1 MWh, ami 410,- Ft-os árfolyammal számolva 164.000,- Ft./MWh, ami 164,- Ft/kWh. De ez csak a delej ára a kábelben, ezt még el kell juttatni a háztartásokba, tehát hozzáadódik a rendszer-használati díj, ami 23,4 Ft/kWh, így összesen 187,4 Ft/kWh-t kapunk. Természetesen erre még rárakódik az ÁFA, így bruttó a végösszegünk 238,- Ft/kWh-ra adódik.

Láthatjuk, hogy ez nincs messze a második számítástól, amikor úgy tekintettük, hogy a 242,- Ft/kWh egy bruttó ár. Nyilván egy kis mozgástér van benne, ha változna az árfolyam, vagy éppen az energiahordozó ára.

Óvatosan a számokkal

Látszik az, hogy a kezdeti adatokból háromféle számítást is le lehetett vezetni, ezért csínján kell bánni ezekkel a számításokkal, amíg nem derülnek ki konkrétumok. Közel háromszoros különbség van a legoptimistább és a legpesszimistább számítás között, tehát meg kell várni a jogszabályt, ami tisztázza a részleteket. Olyan ez, mint a közösségi médiában terjedő matematikai feladványok, aminél a komment szekcióban annyiféle eredmény van, ahány válasz.

Azt sem tudni jelenleg, hogy mi lesz a kedvezményes tarifákkal. Arra is adnak majd olyan mértékű kedvezményt, mint eddig? Tehát ha elsőre valakinek sokkoló is a szám, figyelembe lehet venni, hogy az elfogyasztott áram egy része kedvezményesen jön majd. Az ördög úgyis majd a részletekben rejlik.

Kalkulátor

Készítettem egy Excel táblázatot, amivel ki lehet számolni, hogy adott fogyasztás mellett a három lehetséges számítási mód esetén milyen összegű számla várható. Két munkalapot találni benne, az egyiken (Lista nézet) egy egyszerűsített számítás van, a kedvezményes részt fixre véve és nem számolva kedvezményes, illetve vezérelt (éjszakai) tarifával.

A második munkalapon (Számla nézet) úgy próbáltam az adatokat rendezni, ahogyan az a számlán van. Ez elég bonyolult lett, mert az „A1” tarifán belül van kedvezmény, ha a fogyasztás 110 kWh alatt van. A „B Alap” tarifát olyan arányban számoltam, ahogyan az a mi fogyasztásunkra jellemző, emiatt úgy osztottam fel a 210 kWh-ás kvótát, hogy 130 kWh ment az „A1” tarifára, 80 kWh pedig a „B Alap” vezérelt tarifára.

A tarifák árait a számlán lévő összegek alapján írtam be, de gyanítom, hogy kevésbé lesz fenntartható, ha azok alacsonyabbak, mint az áram megtermelésének költsége.

Frissítés: Elkészült egy második verzió, amibe bekerült egy új számítási mód, ami úgy számolja az ötszörös emelést, hogy a júniusi, 13 Ft/kWh ötszörösét veszi. Illetve javításra került egy hiba, ami miatt rosszul számolt, ha a kedvezményes mennyiség 0 kWh. Hátha van olyan, aki ki akarja számítani, hogy mennyi lenne a rezsi, ha az egész elfogyasztott mennyiségre piaci árat kell fizetni.

Jó játék amúgy ez a számolósdi, de tényleg nem érdemes mérget venni rá. Látszik, hogy még nagyságrendileg sem lehet addig megbecsülni az eredményt, amíg nem tudjuk a részleteket, ahhoz pedig meg kell várni a jogszabályt.

Borítókép: Pixabay

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek nyomj egy „Tetszik”-et, és oszd meg ismerőseiddel!