Az Óbudai Egyetem honlapjai közül elsőként került közösségi oldalakkal kapcsolatba az Rejtő kar honlapja. Ez sok mindent előre vetít, főként azt, hogy nyitni kell a közösségi médiák felé.
A fejlesztés szükségességét az adta, hogy az érdeklődőket hatékonyabban lehet megszólítani, ha olyan terepre merészkedünk, amin ők otthonosan mozognak. Természetesen mérlegelve a nyitottságban rejlő kockázatokat is. Jelenleg a közösségi élet színtere átrendeződést mutat, erős áramlás indult meg az iwiwről a facebookra. Az okokba nem megyünk bele, mert ez most jelenleg nem számít. A lényeg, hogy alkalmazkodni kell, ami azt jelenti, hogy az intézményi jelenlétnek is követni kell a felhasználói jelenlétet. Az eddigi iwiwes klubokról a hangsúly áttevődik a facebookos rajongói oldalakra.
Első lépésként léte kellet hozni egy facebook oldalt, ami az intézmény hivatalos facebook jelenlétét hivatott megvalósítani (http://www.facebook.com/pages/Budapest/Obudai-Egyetem-RKK/139197036100041). Bár léteznek hallgatók által létrehozott nem hivatalos oldalak is, a döntés az volt, hogy saját szerkesztésű oldalnak kell lenni. Az oldal létrehozása után már csak a két elengedhetetlen elemet kellett az oldalba illeszteni, a Like gombot és a rajongói dobozt. Szerencsére egyik sem bonyolult művelet mivel a facebook rendelkezésünkre bocsájtja a népszerűsítéshez szükséges elemeket.
Like gombot a http://developers.facebook.com/docs/reference/plugins/like oldalon lehet generálni a különböző paraméterek megadásával. Ez a gomb az aktuális információk alatt jelenik meg. Mivel minden aktuális információhoz külön gomb tartozik, ezért a kapott kódba az éppen aktuális információra mutató linket kell beilleszteni:
<iframe src="http://www.facebook.com/plugins/like.php?href=[ide jön a hivatkozás]%2Fto%2Flike&layout=standard&show_faces=true&width=450&action=like&colorscheme=light&height=80" scrolling="no" frameborder="0" style="border:none; overflow:hidden; width:450px; height:80px;" allowTransparency="true"> </iframe>
Ezzel meg is volnánk. Amire figyelni kell, hogy a link egyben egyedi azonosítóként is működik!
A második feladat, hogy rajongói dobozt készítsünk. Ez talán még egyszerűbb, mint a like gomb elkészítése. A már említett fejlesztői oldalon meg kell adni az oldalunk egyedi azonosítóját, beállítani a szükséges paramétereket és már másolhatjuk is ki a kódot. Az eredmény a következő lesz:
Most már csak arra van szükség, hogy a Kar a megfelelő információkat állítsa elő, amit megoszthat.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek nyomj egy „Tetszik”-et, és oszd meg ismerőseiddel!