Miért kell ezt megtanulni?

 

Mostanában sokszor találkoztam ezzel a kérdéssel, hogy „Miért kell ezt nekem megtanulni?”. Ez előkerül közvetlenül az egyetemen is, de áttételesen is, ahogy nemrég előkerült a földrajz tárgy kapcsán a szakközépiskolákkal kapcsolatban. Vannak olyan témakörök, amelyek esetében sokszor elhangzik, hogy miért kell ezt megtanulni, hiszen van rá alkalmazás/program. Miért kell nekünk földrajzot tanulni, hiszen ott a Google? Minek megtanulni, hogy mi az a szórás, hiszen számítógéppel is ki lehet számolni?

Amikor ezeket hallom, akkor egy pici csalódottságot érzek. Azt gondolom, hogy az ember, egy gondolkodó lény, és nem szabad megelégednie azzal, amit elé tesznek, hanem igenis nyitottnak kell lenni a világ különböző tudományterületei felé. Mit gondolsz, mitől tudja a számítógép kiszámolni a szórást? Azért mert valaki tud programozni, attól még kell ismerni a matematikai összefüggéseket, hogy az adott függvényt le tudja programozni. A Google honnan tudja, hogy hogyan kell megjeleníteni a térképét? Nyilván szükségük volt térképészekre, a térképésznek pedig szüksége volt arra, hogy ismerje a földrajzot.

Tehát azt gondolom, hogy az általános és középiskolában igenis szükség van arra, hogy minél szélesebb rálátást kapjanak a diákok a világra. Sosem lehet tudni, hogy mi az a témakör, ami felgyújtja a szikrát valakiben, és valami nagy dolgot alkot az életében. Lehet persze azt mondani, hogy ezeknek a témaköröknek a nagy részét sokan az életben nem fogják használni, de ha nem mutatjuk meg mindenkinek a lehetőségek tárházát, akkor az a kevés sem fog kiemelkedő eredményt elérni.

És itt lehetne megemlíteni Csókay András idegsebészt, agykutatót, aki a sikereit annak is köszönheti, hogy mielőtt az orvostudományban sikereket ért el (éralagút-techika), építőmérnöknek tanult, és az ott megszerzett tudást is alkalmazta.

De beszélhetnénk arról is, amikor valaki azt mondja, hogy minek neki valamit megtanulni, mert azt sosem fogja használni. Ez két dolog miatt is problémás gondolkodás:

  1. Ha közvetlenül a konkrét témakört nézzük, akkor honnan tudja azt előre egy ember, hogy a verselemzés, vagy a másodfokú egyenlet hasznontalan? Általános és középiskolában arra kell felkészíteni a gyereket, hogy lehet belőle irodalmár, jogász, vagy mérnök is. Tehát egy általános tudást kell megszerezni, aminek része a verselemzés, illetve a másodfokú egyenlet is.
  2. Ha közvetetten nézzük ezt a két konkrét példát, akkor pedig másik jelentősége is van ezeknek. A verselemzés egy gyakorlás! Azt gyakorolják benne, hogy egy adott szövegben bizonyos mintákat felfedezzenek. Csak ott verslábakat, a vers ritmikáját figyelik. Haszontalan? Lehet, de például kódfejtésnél jól jöhet. Ugyanez a helyzet a másodfokú egyenlettel. Nem az a nagy művészet, hogy valaki be tud helyettesíteni egy képletbe, hanem az, hogy egy matematikai problémában észreveszi, hogy visszavezethető másodfokú egyenletre. Ugyanaz, mint a versnél, csak számokkal, és persze változókkal. Az egész körülöttünk lévő világ, a természet mintákra épül. Ahhoz, hogy ezeket a mintákat felfedezzük, ki kell alakítani magunkban azt a képességet, hogy felismerjük az összefüggéseket, törvényszerűségeket, mintákat.

A minták felfedezése napjainkban is fontos. Amikor egy emailről eldöntjük, hogy az spam, vagy sem, akkor is a korábbi tapasztalatok során kialakult mintákat vesszük alapul. De ugyanez történik akkor is, amikor facebookon egy elénk kerülő „hírről” kell eldöntenük, hogy az valós, vagy sem. Megnézzük a domain nevet, esetleg rá is kattintunk, és sokszor már az oldal felépítéséből látszik, hogy nem a hiteles tájékoztatás a fő céljuk, hanem a maximális kattintásszám és reklámbevétel elérése.
Tehát azt gondolom, hogy nem minden esetben jó megkérdőjelezni azt, hogy ha valamit meg kell tanulni. Akik összeállítják a tanterveket, azok azért jobban látják a tananyag közötti összefüggéseket, mint a diákok. Az pedig, hogy valaki nem használ bizonyos dolgokat az élete során nem csak az iskola „bűne”.

(Kép forrása: http://napigeek.blog.hu/)

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek nyomj egy „Tetszik”-et, és oszd meg ismerőseiddel!